Az a kis fekete folt



Az élet kemény. Van, hogy elviselhetetlennek tűnik. A rengeteg idegeskedés, a családi problémák, a meg nem értettség és mások aljas húzásai időnként olyan teherrel nehezednek rád, hogy úgy érzed, nem találsz egy halvány fénysugarat sem, ami a reményt jelentené. Erről szól az alábbi történet:



Egy átlagos nap átlagos tanórája következett. Legalábbis a diákok ezt hitték. Ám amikor a tanár megérkezett, nem a tananyagba kezdett bele, hanem mindenki meglepetésére egy papírköteget vett ki a dossziéjából.

„Felmérőt fogunk írni.” – közölte a diákokkal, akiknek lefagyott a mosoly az arcukról a nem várt hír hallatán. Ezután szokás szerint lefelé fordítva kiosztotta a papírokat, majd visszament az asztalához. A tanulók idegességgel vegyes izgalommal fordították meg a dolgozatot, melyen legnagyobb megdöbbenésükre csak egy kis fekete folt volt.

  
Az volt a feladatuk, hogy írják le minél részletesebben, mit látnak. A tanár bőven hagyott időt a feladat kidolgozására, majd beszedte a dolgozatokat, és gyorsan át is olvasta a kérdésre adott válaszokat. Amikor végzett, így szólt a diákokhoz:

„Ezt a dolgozatot nem fogom osztályozni. Nem ezért írattam veletek, hanem azért, mert kíváncsi voltam, mire figyeltek. Kivétel nélkül mindannyian leírtátok, hogy milyen a kis fekete folt alakja, mérete, és hogy hol helyezkedik el a papíron. Valamivel viszont egyikőtök sem foglalkozott: magával a fehér papírral, amin a fekete folt volt.

És ha belegondoltok, a legtöbb ember pontosan így éli az életét. Csak a nehézségeinkre, problémáinkra, személyes konfliktusainkra és sérelmeinkre koncentrálunk, miközben azt a rengeteg szép dolgot, ami az életünk része, észre sem vesszük. Hagyjuk, hogy az a kis fekete folt beszennyezze az egész elménket.”



Ha úgy érzed, hogy sötétségben bolyongasz, és sehogy sem találod a kiutat, akkor engedd el egy pillanatra az önjelölt áldozat szerepét, és kezdj el jobban figyelni – mert az életed sokkal szebbé válik, ha észreveszed és értékeled azt a rengeteg apró csodát, ami körülötted van. És nemcsak körülötted, hanem benned is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések